Szendrey Júlia rendkívüli fantáziával, egyéni látásmóddal és mély érzésvilággal átitatott elbeszéléseit és meséit már kézbe sem kell vennünk, elég a Kossuth rádióra kapcsolni, hiszen azokat hangjáték formájában is meghallgathatjuk.

– Nagyon sokan nem tudnak arról, hogy Szendrey tehetséges költő és író, arról pedig még kevesebben, hogy kiváló műfordító is volt. Pedig a kor alkotói és csekély számú női szerzői közül meredeken kiemelkedett az általa nyújtott teljesítmény. Szerettem volna a műsorral a személyét és a munkásságát a helyére tenni – magyarázta Völgyi-Tóth Zsuzsa, a Kossuth rádió Rádiószínház című műsorának felelős szerkesztője.

A Várkonyi Éva által májusban írt cikket itt olvashatják.

Szendrey Júliát állítja a Szeptember végén című drámája középpontjába Szabó Róbert Csaba, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum Örkény István drámaírói pályázatra írta meg a művet 2022-ben. A szerzővel az alkotói folyamatról, a Szendrey-recepcióról, valamint arról is beszélgettünk, hogy miért foglalkoztatta Petőfi özvegyének egy irodalmi műben való rehabilitálása.

Mint mondta, az foglalkoztatta, hogy mi történt Szendrey Júliával Petőfi halála után egy évre, és arra gondolt, hogy „visszaviszi” őt a koltói helyszínre, hogy megtalálja Petőfi egy elveszettnek tartott kéziratát. – Tehát volt a kastély, volt a kézirat és Szendrey Júlia. És arra gondoltam, beteszem egy fiktív helyzetbe, hogy az újdonsült férjével újra elmegy Koltóra.

A darab címében már a munkafolyamat elején biztos volt. Úgy véli, Petőfi Szeptember végén című költeménye óriási terhet rakott Szendrey Júliára, beteljesült a versben megfogalmazott jóslat, hisz újra férjhez ment. – Azt éreztem, hogy ez így túl nagy teher egy embernek, biztos, hogy ezzel iszonyú nehéz volt együtt élni, ezért is volt fontos, hogy ez legyen a címe.

A szerző kiemelte: a mű koncepciójának megrajzolása során nagy segítségére volt Gyimesi Emese Szendrey-kutatása, hiszen az irodalomtörténész más megvilágításba helyezi, újragondolja az addigi Szendrey Júlia-recepciót.

A szerző a drámában úgy mutatja be Szendrey Júlia alakját, mintha az özvegy a róla megalkotott képeket már ismerné, és a mi jelenünkből, tulajdonképpen a mi nézőpontunkból tekint vissza. Hangsúlyozta, Gyimesi Emese kutatásaiból az derül ki, hogy rendkívül érzékeny, több nyelven beszélő, gondoskodó anyáról van szó, aki intellektuálisan is méltó társa volt Petőfinek. A darabban ezt a nőképet szerette volna visszaállítani Szabó.

– Tudom, hogy egy irodalmi műnek nem feltétlenül az a feladata, hogy elvégezzen egy ilyen rehabilitációt, de ezzel a nővel szemben annyi mindent elkövetett az utókor, hogy azt nem lehet szó nélkül hagyni.

A Koltó nekem Szendrey Júliát jelentette című cikkünket is ajánljuk újraolvasásra.

Koltó nem csupán Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hathetes nászútjának a helyszíne, ahol megélték a beteljesült boldogságot, hanem egyben egy különleges alkotói műhely is volt, ahol férj és feleség egyaránt írt és alkotott – ezt igyekszik bemutatni a Teleki-kastélyban megnyílt, Sorsom megáldott boldog szerelemmel című új, állandó kiállítás. És hogy mit láthat az idelátogató, arról Gyimesi Emese irodalom- és társadalomtörténész, a kiállítás kurátora, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa mesélt.

– Kezdettől fogva az volt a kurátori koncepcióm középpontjában, hogy a kiállítás ne csupán a nászút helyszíneként mutassa be Koltót, hanem érzékeltesse annak jelentőségét is, hogy a mézeshetek idején a férj és a feleség egymással párhuzamosan írt, alkotott, miközben egymástól függetlenül is nagyon hasonlóan élték meg a beteljesült boldogság tetőfokán az öröm elillanásának és a társ elveszítésének félelmét. A koncepció fontos része az is, hogy nem a kultusz jegyében közelíti meg a témát, hanem olyan személyes írásokon keresztül, amelyek igazán közel hozzák a két főszereplőt a látogatókhoz. Petőfitől huszonkét vers maradt fenn a mézeshetek idejéből, valamint az Úti levelek két darabja, Szendrey Júliától pedig hét naplófeljegyzés (ezek között egy hosszú, filozofikus eszmefuttatás, amelyet később önálló cikk formájában, Halhatatlanság címmel publikált.) A kiállítás felhívja arra a figyelmet, hogy ezeket az írásokat érdemes párhuzamosan olvasni, hiszen különleges összjáték van köztük.

A kurátorral készült interjúnk itt érhető el.